Elmentem nagybátyámhoz, hogy meglátogassam egyedüllétében. Szikár, dolgos, egyedül élő.
Leszálltam a buszról és beálltam egy színes, jól öltözött, vidáman társalgó csoport mögé, lépésben haladtunk. Néztem, hogy milyen jól öltöznek falun, lopva végignéztem sötétebb ruházatomon.
A szomszéd asszony Ibi jött mögöttem és ő adott felvilágosítást, hogy a tanító káderek a faluból és a helyi vendéglőbe mennek, egy csodálatos csokorral a fiatalembernél.
Meghíztál-mondta Ibi, de én is, né –rögtön tette is hozza, hogy mentegessen.
Ibihez mentünk, mert nagybátya pityóka permetezni volt. Csodálatos volt, ahogy a hűtőből kivett hideg vizet itta a keménykötésű nő. A számban melengettem, majd én is aprót, és egyre nagyobbat kortyolva bátorodtam. Az enyhén ízesített citromos víz után azonban készültem visszaútra. Mondták, hogy kínálják őt levessel, együtt is dolgoznak. A szeget is ki kell venni a bokájából, mert szúrja. Letettem a csomagot bátyának, elköszöntem és hazaindultam. Átnéztem a kerítésen a téglaházra, és megláttam az árnyékban a farkaskutyát. Meglepődtem, hogy nem ugatott meg, talán emlékszik rám, vagy hallotta, hogy a szomszéddal beszélek és nem vagyok idegen?
A dús meleg és falu zöldje a félig poros úttal és Szentkirály ege, ezek mind elevenné lettek kicsi koromból.
Átnéztem a kerítéseken, benéztem az udvarra, hogy hogyan élnek itt. Ahol módosabb volt, onnan nevetés, beszélgetés hallatszott át, úgy mindenütt csend és gazdaság, kis kert. A templom szépen emelkedett a hosszan kanyarodó lépcsős feljárat mögött.
Addig biztattam magam, hogy lementem a megállóig és azon is túl kimentem a szépen gondozott temetőbe. Ez egy élő hely nekem, ahol a férfiak éppen kaszáltak, és észrevéve a gyomláló asszonyt megszólították pár társas szóra. Ő se volt gyámoltalan, volt szája neki válaszolni.
Hát jól felnőtt a fűféle a síron itt-ott, a nagyszüleimén is. A forró napon nekiálltam gyomlálni. Saját bőröm izzadását és a tapadó farmert érzékelve, meg úgy helyreállt a derekam is a hajladozásban, lelkiismeretesen tépkedtem a magas füvet, hogy nehogy megmondják, hogy ez a városi nő félbe-szerbe munkát végzett., kinek a rokona?
Legalább olyan élmény volt, mint aki külföldi útján a dómok égbenyúló ormát szemléli! A városban közterületen élek, járok, technika, számítógép, ventilátor, xerox világában, autó áradatban, egészen más az.
Elhordtam a gyomot magamhoz ölelve a párás melegben, annak élményét latolgatva, hogy hány kicsi bogár mászik át rám?
A mini ABC előtt stoppolásba kezdtem, de mindenki helybe utazott, volt aki a boltig. Egy gyerekkori ismerős, Juci szólított meg. Őbelőle mindig egy belső finomság áradt, pedig nem volt egy diplomázott. Kedves figyelemmel óvott, amikor gyerekkorunkban fürödni mentünk a patakhoz. Ők vidáman úsztak, én csak álltam a vízben a szál majóban s tetrában városi gyenge, fehérbőrű kislány.
Görögdinnye volt a kezében és valami a szatyorban. Né dinnye – gondoltam, s hogy még nem ettem, pedig ezt kellene, éreztem meg az idény következő lépését.
Egyik gyermeke Svédországban, másik Magyarországon van. Eltelt az idő, én az igazságot kerestem, ő tette, amit látott szüleitől, környezetétől, felnevelt két gyermeket, most nem dolgozik, de nem látszott idegesnek. Van munka elég a ház körül. Később még egyszer kiment a boltba, láttam, hogy pár üveg sört átölelve, viszi a párjának, ahogy ő nevezte. Egyszerűen, a nyári melegben.
Elmentem a vályúhoz, ahol a kút volt kezet mosni, hogy bizalomra alkalmasabb legyek.
Oroszhegyről jöhetett a kerekített, szürkén csillogó jármű, elmerülve a beszélgetésbe két fiatal nő. Ott hagytak. Meggyőztem magam, hogy nem bámulok az elhúzó kocsik után, állok egyenesen.
A következő vezetőnek jól a szemébe néztem, hát már egy órája várakoztam. Megálltak, egy fiatal pár volt. Dolgozni mentek, csak a városhatárig, de velük mentem. Szépen nevetett a fiatal vezető, amikor pénzt akartam adni, végül imát ígértem, és nagyon hálás voltam emberségükért. Szép emberek voltak.
A város szélén, a nagy kanyarban kenyeret vettem és csapvizet kértem a boltostól, finom forrás, vagy patakvíz, jó volt a szomjas embernek, finomabb, mint a palackozott.
Azután már a városi busszal értem be a központba, postára tettem két levelet, és az esti vihar érkezésekor hálás voltam a tanulságért, a bátorságért is, hogy nem vártam meg a 20,40-es buszt, és hazaértem.
Hála Istennek!
A szél megtekerte a dús lombok között a villanydrótokat, nagyot szikrázott. Elvették az áramot. Rövid tanácskozás után a szomszédokkal, bezárkoztunk és imába kezdtem. Öröm volt, hogy Isten segítségével egy kis bátorítást vihettem nagybátyámnak épp az erős idő előtt.
