hajnali boldog vázlatok, "beszédeim"

Reggeli boldog rajzaim, vázlatok, amelyeket kidolgozok és kifestek üres óráimban egykor. Bátorítást kérek a legkisebb jó láttán!   :-)

.

gyors jegyzet: 

Ma meglátogatott Szt Ferenc. Ugyanis adventi gyertyagyújtásra akartam menni, a hajnali – reggeli világosságra. A jobb időbeosztásért reggeli alatt vizet engedtem a kádba. Amint beszaladok elzárni a csapot, hogy ne pazaroljak, egy élő, kicsi, csúf pók a kádperemen. Behúzódott a hideg elől – fut át az eszemen. Hát csúf, megriadok, én nagyobb vagyok mint te – vetem oda, mert riaszt. Előkapom a felmosórongyot, mássz fel már, hogy kidobjam. Belepottyan a vízbe, még kisebb és rúgkapál. Olyan kicsi, gyorsan a konyharuhával alája nyúlok és kiveszem. Aztán a folyosó virágágyására viszem, hogy éljen.

Ugyanis volt előzménye évekkel korábban. Évekkel ezelőtt, amikor egyedül maradtam és minden zajra felriadva, kutatva honnan jön, erősödni kezdtem, egy ilyen éjjel papír recsegés, kaparászás ütötte meg a fülem. Bár bátorítottam magam, hogy egy beszorult bogár lehet. De miért az éj közepén jut eszébe kaparászni? Felkeltem, hogy a szekrény oldalától a szűk résnél kiszedjem a gyűjteményt: táska, doboz, grafika berámázva. Kibontom a papírból és mindeközben előmászik egy pók, fekete. A vékony lábúakkal szokva vagyok, biztatom magam.

Oda akarom ütni, mert nem tudom mit tegyek, és félelmemben (határeset) kérem tisztelettel Szent Ferencet, hogy segítsen, mert oda akarom csapni, de nem tudom. ... A rövid kérés végén látom, hogy szegény, rusnya állat bemászik a szőnyeg alá, ...

            Ma ez a pók, ez az éjjel rémlik fel, és tudom, hogy küzd az életéért, és az élet minden szenvedése tiszteletreméltó. Rongyot nyújtok és kiszaladok a virágok közé teszem, bepottyan. Bár nem tudom, remélem, hogy megmenekül a hidegtől is. Nemsoká világosság gyúl a fejemben: döntéseimben az irgalom fontos. Jelszerű, emlékezetes éjjel, emlékezetes nap ma, advent, és írás közben megelevenedett egy másik hölgy is. Banki alkalmazott, régebbi gyászban, ápolt, gondozott, egy beszélgetésünk zajlott, lelkigyakorlat, amikor azt mondom neki kérdéseire, hogy: vannak kérdései az életnek, amelyre hat év múlva kapunk választ. De biztosan kapunk. Talán ebben a csónakban evezek most.

        Végül az esti fényre jutok el, nagyon szép, most valóban az. Nagyon szeretem a (fa-?) szent Antalt Gyermek Jézussal a karján a csillagos ruhában. Ki volt az a boldog, aki alkotta? :*)

      

               kibontva:
           Az Élet könyve a Természet Szent Ferenc tekintetében – gondolom magamban. Valami arra indított, hogy rá gondoljak. 

        Ma András napja, éjszakája, és ifjú lánykorom szokása idéződik, hogy neveket írok  és a párna alá rejtem, hogy imába véve egyet kihúzok, vajon ki lesz a jövő esztendő választottja. Advent első vasárnapja is, nem mintha nem igyekeznék, de nekem nem sikerül elérni a hétvégi, reggeli gyertyagyújtásra, merthogy egész héten gyalogtúrázok fel a munkába, és egy percen áll, hogy a kaput bezárják - e fixre az orom előtt  :-) ? A pontosság az  pontosság , … mindenkinek. Azért mégis vágyom látni a megtisztító adventi remény lángocskáját. Amikor meghallom, hogy az este meggyújtották a lángocskát, kis remény pislog számomra is. :o).

            Ekkor jelszerű eset történik a vasárnapi adventi gondolatok közt. Ameddig a reggeli tart, gyorsan vizet zubogtatok a kád negyedébe. Szaladok be, hogy elég, és odabent megrökönyödve állok: egy rusnyácska, kis élőlény áll a kád peremén. A hideg elől jött be. Én nagyobb vagyok – ez a másik gondolatom, és egy pillanat alatt eszembe jut egy másik eset, gondolatban repülök vissza a jó pár évvel ezelőtti, nyári éjszakába:

Egyedül maradva új szokásrend alakult ki, felrezzentem minden zajra, majd kiismertem az éjszakai szekrény reccsenéseit, ha az száradt, netán szú ette. Papír recsegésre ébredtem egy ilyen késő éjjel, kaparás ütötte meg a fülem. Bár bátorítottam magam, hogy az csak egy beszorult bogár lehet, de miért az éjjel kellős közepén jut eszébe e szokatlan mocorgás?

Felkeltem, mert gyanakodtam, hogy a papírba csomagolt grafika irányából eredezik a kaparászás. Kibontom a papírhalmot és egy erőslábú pók. Nekem mindig Godó atya jut eszembe róla, ő írt egyszer egy pókról. Kuporgok a félhomályban és nézem, de rusnyácska, és végső elhatározással nagyon kérni kezdtem szent Ferencet , hogy annyi bajom van, most ez is, még odacsapni se sikerül, kilapul, mire pár perc eltelte után megoldódott éber fáradtságom kérése: a pók bemászott a szőnyeg alá. …

            Most, ma áll a kád szögén, bejött a hideg elől. A falusi ember az hamar tesz róla, … rögvest kapom hát a felmosó rongyot, hogy másszon rá és ki vele. Most nem csapom oda, nem veszélyeztet. A rongyra nem mászik rá, de menekül, behuppan a vízbe. Kicsire gömbölyödik, tudom, hogy küzd az életéért, és az élet minden szenvedése tiszteletre méltó. Rongyot nyújtok alája, kiemelem, és kiszaladok a folyósóra, a virágok közé beejtem. Bár nem tudom, remélem, hogy megmenekül a hidegtől.       

            Jelszerű, emlékezetes éjjel, emlékezetes nap ma, advent, és eszembe jut egy kérdő, kereső nő, amikor azt válaszolom  kérdéseire, hogy: vannak kérdései az életnek, amelyre hat év múlva kapunk választ. De biztosan kapunk. Talán ebben a csónakban evezek én most, ez a parányi jelenlét emlékeztetett erre a reményre.