II.Kor11,
¹⁶Megismétlem: Ne tartson senki balgának! De ha mégis, akkor fogadjatok el úgy, mint a balgát, hogy egy kissé én is dicsekedhessem. ¹⁷Amit most mondok, nem az Úr szerint mondom, hanem mert dicsekvésre szántam el magam, mintegy balgaságomban. ¹⁸Olyan sokan dicsekszenek a test szerint, tehát én is dicsekszem. ¹⁹Hiszen ti, okos emberek, engeditek, hogy a balgák megnyerjenek benneteket. ²⁰Eltűritek, ha valaki szolgává alacsonyít benneteket, ha kifoszt, ha kihasznál, ha fölétek kerekedik, ha arcul üt. ²¹Szégyenkezve vallom meg, hogy ilyesmire mi nem vállalkoztunk. De ha valaki dicsekedni mer – balgaként mondom –, merek én is. ²²Zsidók ők? Én is. Izrael fiai? Én is. Ábrahám leszármazottai? Én is. ²³Krisztus szolgái? Balgaság mondani, de mondom: én még inkább. Hiszen többet fáradtam, többször voltam börtönben. Módfelett sok verésben volt részem, sokszor forogtam halálveszélyben. ²⁴A zsidóktól öt ízben kaptam egy híján negyvenet, ²⁵háromszor megbotoztak, egyszer megköveztek. Háromszor szenvedtem hajótörést, egy nap és egy éjjel a nyílt tengeren hányódtam. ²⁶Sokszor voltam vándorúton. Veszélyben forogtam folyóvizeken, veszélyben rablók miatt; veszélyben népem körében, veszélyben a pogányok között; veszélyben a városokban, veszélyben a pusztaságban; veszélyben a tengeren, veszélyben az áltestvérek közt. ²⁷Fáradtam és gyötrődtem, sokat virrasztottam, éheztem és szomjaztam, sőt koplaltam, fagyoskodtam és nem volt mit fölvennem. ²⁸Nem tekintve az egyebeket, naponként a zaklatásokat, az összes egyház rám nehezedő gondját. ²⁹Ki gyönge, hogy én ne volnék gyönge? Ki botránkozik meg, hogy én ne égnék? ³⁰Ha dicsekednem kell, gyöngeségeimmel dicsekszem. ³¹Isten, Urunk Jézus Atyja, aki mindenkor áldott, tudja, hogy nem hazudom. ³²Damaszkuszban Aretász király helytartója őriztette a damaszkusziak városát, hogy elfogjon, ³³s egy ablakból kosárban bocsátottak le a falon, így menekültem ki a kezéből.

ÉNEK A MARGARITÁRÓL

Sz Gály Kata:

Cortonai szent Margit

Áldom az Istent, az én Uramat: a mélységből kihozta sorsomat. Így hozza gyöngyét mélyről a halász, ki éppen akkor, mikor az hibás, magának tartja -- hiszen életét kockára tette érte! Hű a kép: ilyen volt hozzám az én Istenem. Testvéreim, hibátlan drágagyöngyök, örvendjetek velem!

kavicsfestés iii - Halak

Mt21, 13 a ...
2 Tim 2, 13

1992÷96-98 Bp.


Köszönöm Istennek a Sz.páli - Leveleket!! ...

Móra Ferenc: A DIDERGŐ KIRÁLY

Mese, mese, mátka, pillangós batárba:
Volt egyszer egy király Nekeresd országba.
Nevenincs királynak nagy volt a bánata,
Csupa siralom volt éjjele, nappala.
Hideg lelte-rázta, fázott keze-lába,
Sűrű könnye pergett fehér szakállába:
- Akármit csinálok, reszketek és fázom,
Hiába takargat aranyos palástom!
Aki segít rajtam: koronám, kenyerem
Tőle nem sajnálom, véle megfelezem!

Százegy kengyelfutó százkét felé szaladt,
Tökszárdudát fujtak minden ablak alatt:
Ki tud orvosságot a király bajáról,
Hol az a bölcs ember, aki jót tanácsol?

Adott is ezer bölcs ezeregy tanácsot,
De együtt se ért az egy falat kalácsot.
Didergő királynak csak nem lett melege,
Majd megvette szegényt az Isten hidege.
Körmét fúvogatta, keserűn köhintett,
Bölcs doktorainak bosszúsan legyintett:
- Bölcsekkel az időt ne lopjuk, azt mondom,
Hívjátok elő az udvari bolondom!

Bukfenc-vetegetve jön elő a bolond,
Cseng-peng, kong-bong rajta a sok aranykolomp,
Mókázna a jámbor, serdűl, perdűl, fordul,
De a király rája haragosan mordul:
- Hallod-e, te bolond, szedd össze az eszed,
Adj nekem tanácsot, akárhonnan veszed.
- Teli van énnálam ésszel a szelence:
Hideg ellen legjobb a meleg kemence.
Gyujtass be csak, komám - nevetett a bolond,
S nevetett köntösén a sok aranykolomp.

Kergeti a király ki a sok léhűtőt:
Hozzák fülön fogva az udvari fűtőt!
- Hamar cédrusfával a kandallót tele,
Urunk-királyunknak attól lesz melege!
Nagy volt a kandalló, akár egy kaszárnya,
El is égett benne vagy száz cédrusmáglya,
Sergett is a király előtte, megette,
Utoljára mégis csak azt dideregte:
- Fűtsetek, mert megvesz az Isten hidege,
Már a szakállam is csak úgy reszket bele!

Nyöszörög a fűtő: - Felséges királyom,
Életem-halálom kezedbe ajánlom,
Most dobtam bele az utolsó forgácsot,
Jó lenne hivatni az udvari ácsot!

Nekibúsul erre a didergő király.
Szigorú paranccsal a kapuba kiáll:
- Vágjátok ki kertem minden ékességét,
A szóló szőlőnek arany venyigéjét,
A mosolygó almát, a csengő barackot,
Hányjatok a tűzre minden kis harasztot!
Széles ez országban amig erdőt láttok,
Kandallóm kihülni addig ne hagyjátok.
Jaj, mert mindjárt megvesz az Isten hidege,
Csak úgy kékellik már az ajkam is bele!

Csattognak a fejszék, sírnak erdők, berkek,
Recsegnek, ropognak a gyümölcsös kertek.
Sok lakójuk fejét bujdosásnak adta,
Fészkit ezer madár jajgatva siratta.
A rengeteg fákból egy szál se maradt ott,
Aranyos kandallón mind elparazsallott.
Didergő királynak de minden hiába,
Nyögve gubódzik be farkasbőr-bundába:
- Fűtsetek, mert megvesz az Isten hidege,
Csak egy fogam van már, az is vacog bele!

Nekeresdországban van is nagy kopogás,
Ripegés-ropogás, siralom, zokogás.
Dolgozik a csákány, fürész, balta, horog -
A király ajtaja egyszer csak csikorog.
Betipeg egy lányka, icike-picike,
Gyöngyharmat tündöklik lenvirágszemibe.
Az ajaka kláris, a foga rizskása,
Csacsog, mint az erdők zengő muzsikása:

- Ejnye de rossz bácsi vagy te, király bácsi!
Megfordul a király: - Ácsi, kislány, ácsi!
Azt se tudom, ki vagy, sohase láttalak.
Mért haragszol reám? sohse bántottalak! -
Kerekre nyitotta a csöppség a szemét:
- Minek szedetted le a házunk tetejét?
Hó is hullongázik, eső is szemezik,
A mi padlásunkra az most mind beesik:
Elázik a bábum kimosott ruhája,
Vasárnap délután mit adok reája?

Mint amikor nap süt a jeges ereszre,
A király jégszive harmatot ereszte.
Szemében buggyan ki szivének harmatja,
Szöghaját a lánynak végigsimogatja:
- Ne félj, a babádat ruhátlan nem hagyom,
Biborköntösömet feldaraboltatom.
Bársonyrokolyája, selyemfőkötője,
Lesz ezüstkötője, aranycipellője! -

Most meg már a kis lány mondta azt, hogy: ácsi,
Mégis csak jó bácsi vagy te, király bácsi!
Örömében ugrált, tapsikolt, nevetett -
S didergő királynak nyomban melege lett!
A tükörablakot sarokra nyitotta,
Városa lakóit összekurjantotta:
- Olyan meleg van itt, hogy sok egymagamnak,
Juttatok belőle, aki fázik, annak!

Tódult is be nyomban a sok szegény ember,
A márványtéglákon nyüzsgött, mint a tenger.
Ki is szorult tőlük király a konyhára,
Rájuk is parancsolt mindjárt a kuktákra:
- Asztalt terigetni, ökröt sütögetni.
Fussatok a hordót csapra ütögetni!
Ily kedves vendég még nem járt soha nálam,
Mint a saját népem - nagy meseországban...